„Majd egyszer!” – miért halogatják a cégek a defibrillátor-döntést?
Ha megkérdezünk száz céget, ahol nincs defibrillátor, szinte mindegyik ugyanazt mondja: Tudjuk, hogy kellene, majd egyszer beszerezzük. Mégis, valami mindig közbejön.
A döntés, amit mindig el lehet halasztani
A defibrillátorról hozott döntés könnyen halogatható egészen addig, amíg hirtelen nagyon fájdalmas lesz a hiánya.
Nincs erre konkrét határidő. Nincs olyan hatóság, aki határidővel számonkéri. Nincs kolléga, aki emailt írna, hogy mikor lesz már meg. A téma ugyan előbukkanhat egy-egy biztonsági audit kapcsán, esetleg egy iparági konferencián, majd ismét visszasüllyed a feladatlistán.
Ez a nem égető, de fontos kategória és az emberi agy pontosan erre a típusú döntésre a legkevésbé felkészült. Kutatások szerint az azonnali, látható fenyegetésekre reagálunk gyorsan, a statisztikai, jövőbeli kockázatokra sokkal kevésbé.
Az 5 leggyakoribb halogatási minta és ami valójában mögötte van
„Nem vagyunk elég nagyok hozzá.”
A legtöbb cégvezető 200-300 főre gondol, ha defibrillátor kerül szóba. A valóság azonban azt mutatja, hogy már egy 50 fős szervezetnél is statisztikailag releváns a kockázat, különösen, ha fizikai munka, stressz vagy idősebb korosztály is jelen van.
„Drága beruházás, most nem a legjobb időpont.”
Ez az érv szinte mindig érvényes, mert soha nincs tökéletes időpont egy egyszeri nagyobb összegű kiadásra. Ami viszont megváltoztatja az egyenletet: ha havi 45 000 Ft +ÁFA bérlési díjban gondolkodunk, az összeg hirtelen szinte bármekkora cégnek beleférhet egy normális hónap irodai keretébe.
„Valaki majd megoldja.”
Sok szervezetben a defibrillátor-kérdés senkinek sem a konkrét feladata. Nem a HR-é, nem az üzemeltetésé, nem a pénzügyesé. Mindenki tudja, hogy kellene, de senki nem felelős érte. Ez az intézményi halogatás klasszikus formája.
„Ha baj lesz, hívjuk a mentőt.”
Ez igaz, és hívni is kell a mentőt! De egy szívmegállásnál a mentő megérkezéséig eltelt idő alatt is életmentő segítséget kaphat a beteg, ami akár az életét jelentheti. Ugyanis a túlélési esély percenként 7-10%-kal csökken.
„Majd ha kötelező lesz.”
Ez a legveszélyesebb érv. Mert ha a törvényi kötelezettség bevezetésére várunk, addig a tragédiák megtörténnek. A munkáltatói gondosság elve most is elvárja a megelőző lépéseket
a jogszabályi kötelezetőség csak a minimumot rögzíti, nem a felelősség felső határát.
A halogatás ára nem az az összeg, amit a cég nem költ el a defibrillátorra. A halogatás ára az, amikor a vészhelyzet megtörténik és nincs ott az eszköz.
Mi az, ami végül meghozza a döntést?
Megkérdeztük azokat a cégvezetőket, akik végül léptek. A válaszok meglepően egységesek voltak.
Nem egy hatóság kötelezte őket. Nem egy reklám győzte meg őket. Hanem valami, ami közelről érintette őket:
● Egy ismerős vagy kolléga szívmegállást kapott – akár túlélte, akár nem.
● Egy munkatárs hozzátartozójával történt hasonló eset.
Nem az érvek győznek meg hanem a közelség. Az, hogy a kockázat hirtelen valós és személyes lesz, nem elméleti és statisztikai.
Amit a döntés előtt érdemes végiggondolni
Nem egy nagy beruházásról szól a döntés. Hanem arról, hogy a szervezet milyen szintű felkészültséget tart elfogadhatónak.
Egy egyszerű kérdés, amit érdemes feltenni: ha holnap összeesne valaki a cégnél, és nem lenne ott defibrillátor – mit mondanál a hozzátartozóknak? Mit mondanál magadnak? Mit mondanál a kollégáknak?
Ha bármelyik kérdésre nem kényelmes a válasz, a döntés már megvan. Csak a lépés hiányzik.
A döntéshez pedig kézzelfogható segítséget is nyújtunk. Vedd fel velünk a kapcsolatot, és segítünk eldönteni, hogy személyre szabottan melyik megoldás lenne a legmegfelelőbb a ti cégeteknél!


