Ma már a gyerekek is tudják, mi az a defibrillátor
Jó pár évvel ezelőtt, amikor egy elsősegélyórán megkérdeztük az iskolásokat, mit tennének, ha valaki elveszti az eszméletét az utcán, szinte mindig ugyanazt a választ kaptuk. Hívjuk a mentőket, és semmiképp ne nyúljunk hozzá. Ez a válasz jólelkű volt és óvatos, azonban egy hirtelen szívmegállás esetén sajnos kevés. Attól féltek, hogy árthatnak, ezért inkább semmit sem csináltak, pedig az első percek a legfontosabbak egy ilyen szituációban.
Ez a kép lassan, de érezhetően változik.
Ma már egyre többször látjuk, hogy egy osztályteremben a gyerekek többsége már hallott a defibrillátorról, tudja, mire való, és arra a kérdésre, hogy használnák-e, már nem az a válasz, hogy semmiképp. E mögött a szemléletváltás mögött oktatók, mentőszervezetek, alapítványok és lelkes pedagógusok éveken át tartó munkája áll. Szegeden például a mentők és az egészségügyi szakemberek az újraélesztés világnapján évről-évre nagyobb diáklétszámmal rendeznek életmentő rekordkísérletet. 2018-ban 982 diák vett részt, egy évvel később már 2450, 2023 októberében pedig 7351 fő sajátította el az alapszintű újraélesztés technikáját. Az ilyen számok mögött több ezer olyan fiatal áll, aki már legalább egyszer a saját kezével tapasztalta meg az újraélesztés technikáját a gyakorlás során is.
Eközben a szakmai háttér is erősödik. A Magyar Resuscitatiós Társaság szakértői 2025-ben ajánlást tettek közzé az alapszintű újraélesztés iskolai oktatásáról, amely életkorhoz igazítva írja le, mit érdemes megtanítani a kisebbeknek és mit a nagyobbaknak, és amely a gyakorlásnál a kis létszámú csoportokat tartja ideálisnak, három-öt fővel, de semmiképp sem nyolcnál többel.
Ebben a munkában fontos szerepe van a Kids Save Lives (KSL) nemzetközi kezdeményezésnek is, amelynek célja, hogy a gyerekek már fiatal korban megismerjék az újraélesztés alapjait. A programot az Európai Újraélesztési Tanács is támogatja, és a nemzetközi ajánlások a rendszeres, iskolai újraélesztés-oktatás mellett érvelnek. Magyarországon 2018-ban indult el a kezdeményezés hazai adaptációja Kids Save Lives in Hungary néven, amely a Magyar Resuscitatiós Társasággal együtt az iskolai oktatás szakmai megalapozásán is dolgozik.
Az újraélesztést nem elegendő elméletben megtanulni. Olvasni lehet róla, videót nézni róla szintén, de a mellkas megfelelő mélységű és ütemű benyomását csak az tudja igazán, aki már csinálta is. A korszerű gyakorlóbabák és visszajelzős szimulátorok ebben áttörést jelentenek. A gyerek azonnal látja, elég mélyen nyomott-e, jó ütemben, és hagyta-e a mellkast visszaemelkedni. Ez a játékosság és az azonnali visszajelzés a tinédzserek számára is motiváló lehet, a kisebbeknél pedig sokat old a félelmen. Aki a saját szemével látja, hogy a készülék hangutasításokkal vezeti végig a segítőt, és hogy tényleg lehetetlen vele kárt tenni, az sokkal kevésbé fogja azt érezni, hogy ez a felnőttek és az orvosok dolga.
Az iskolákba kikerülő szimulátorok kézzelfoghatóvá teszik egy olyan helyzet gyakorlását, amelyről addig csak beszélni lehetett, és így a gyerekek egy olyan élményt visznek haza, amelyet a szüleiknek is elmesélnek, ezzel pedig az újraélesztés szó lassan kikerül az egészségügyi szakemberek szótárából a családi asztalhoz.


