Van defibrillátor az irodaházban, de vajon eléri valaki időben?

Az ünnepek előtti hetekben megtelnek a bevásárlóközpontok. Sietünk, ajándékokat keresüEgy átlagos kedd délelőtt egy nagy irodaházban. Kétszázan dolgoznak az épületben, az egyik tárgyalóban zajlik a heti megbeszélés. Az egyik kolléga egyszer csak elhallgat, elsápad, aztán elájul. Nem reagál, és nem lélegzik rendesen. Az épületben  évek óta van defibrillátor, azóta minden évben jön valaki, ellenőrzi, és matricát ragaszt rá. A cég a papírok szerint mindent megtett, ami kötelező volt. Most pedig kiderül, mire elég a matrica.

Perceken múlik

Az egyik kolléga kirohan a folyosóra és segítségért kiabál. Valaki tárcsázza a 112-t, valaki más kiáltja, hogy van itt valahol defibrillátor. A jelenlévők közül azonban senki sem tudja, hol. Az egyik szerint a recepción, a másik szerint a harmadik emeleten, a lépcsőház mellett. Aki végül elindul érte, félúton rájön, hogy a pánik közepette a belépőkártyája az asztalán maradt, a folyosóajtó pedig nem nyílik. Vissza kell fordulnia.

Hirtelen szívmegállásnál a szív leggyakrabban kamrafibrillációba kerül, vért nem pumpál, az agy pedig percek alatt oxigén nélkül marad. A mellkaskompresszió ugyan időt nyer, de a szívritmust csak a defibrillátor tudja visszaállítani. Újraélesztés nélkül a túlélés esélye minden elvesztegetett perccel nagyjából hét-tíz százalékkal csökken. A mentők a legjobb esetben is percek alatt érnek ki, egy nagy irodakomplexumban pedig az is időbe telik, mire megtalálják a beteget.

A letudott kötelezettség csapdája

Sok helyen megveszik a készüléket, tartanak egy kötelező oktatást, amelyen a dolgozók egy része ott van, évente pedig valaki megnézi az eszközt, és mindenki megnyugszik. Ez a folyamat így csupán a készülékről és a megfelelés letudásáról szól.

Az évek alatt azonban sok minden megváltozik. Felújítják az emeleteket, elköltöznek az osztályok, új munkatársak érkeznek, akik soha nem hallottak a készülékről, a régiek közül pedig sokan már nem is dolgoznak ott. Bevezetik a kártyás beléptetést, ami a mindennapokban kényelmes, vészhelyzetben viszont könnyen akadállyá válhat. A szekrény ugyanott áll, de előtte most egy paraván van, vagy a folyosó egyik felét lezárták. Az egyszeri, elméleti oktatásból pedig két év múlva alig marad valami, pedig az újraélesztés gyakorlati tudás, amit rendszeresen fel kell frissíteni.

A hiányzó láncszem

Ha valaki összeesik a hetedik emelet keleti szárnyában, ki tudja, hová kell szaladni, és mennyi idő alatt ér oda? Kevés szervezet teszi fel magának ezt a kérdést, pedig a válasz sokszor kellemetlen. A szakmai ajánlások szerint a készüléknek olyan közel kell lennie, hogy oda-vissza nagyjából három perc alatt megtehető legyen az út. Egy nagy, több szintes épületben egyetlen defibrillátorral ez ritkán teljesül. Ha a legtávolabbi ponttól öt-hat percre van a készülék, ott gyakorlatilag védtelenek az emberek, bármennyi matrica van is a dobozon.

Pánikban az ember gondolkodása beszűkül, ilyenkor senki nem fog hirtelen útvonalat tervezni. Éjszaka, hétvégén vagy szabadságok idején pedig még kevesebben vannak bent, a recepció üres lehet, a biztonsági őr az épület másik végén jár. A kiérkező mentősnek is sokat segít, ha valaki már a bejáratnál várja, különben percekig keresheti a beteget a folyosók útvesztőjében.

Mit érdemes tenni?

Az első lépés egy stopperes bejárás. Induljunk el a legtávolabbi irodából, és mérjük meg, mennyi idő alatt érünk a készülékhez, majd vissza. Ez az egyszerű próba többet mond, mint bármelyik alaprajz. Ha az eredmény túl hosszú, érdemes kockázatelemzéssel eldönteni, kell-e még egy vagy több készülék.

Ezután írjuk le egyszerűen, ki mit csinál az első percekben. Ki hívja a mentőket, ki hozza a készüléket, ki kezdi a mellkasnyomást, és ki várja a mentőket a bejáratnál. Olyan forgatókönyv kell, amit egy ijedt ember is végre tud hajtani. Az útvonalat táblákkal és emeletenkénti térképpel jelöljük, a szekrény előtt pedig soha ne álljon semmi. Nézzük át a beléptető rendszert is vészhelyzet szemszögéből, hogy az úton senkit ne állítson meg egy zárt ajtó, és vonjuk be a tervbe a recepciót, a biztonsági szolgálatot és a külsős cégeket is.

Az ismétlő oktatáson pedig az útvonalról és a szerepekről kell szólnia a hangsúlynak. Egy rövid, gyakorlatias alkalom, amit évente többször megtartanak, sokkal többet ér egy hosszú előadásnál. Gyakoroljunk éjszakai és hétvégi helyzetre is, és ne feledkezzünk meg az elektróda lejárati idejéről és az elem állapotáról sem. Minden felújítás, költözés vagy új bérlő után pedig nézzük át újra az egészet.

A készülék önmagában nem ment életet

A mai defibrillátorok hangutasítással vezetik végig a segítőt, és megfelelően használva nem lehet velük kárt tenni. A technika adott. Ami sokszor hiányzik, az az ismeret, a gyakorlat és a szervezettség. Ez nem a HR vagy a munkavédelmi felelős ügye, hiszen a szívmegállás bárkivel megtörténhet, és bárki lehet az, aki elsőként észreveszi. Akár az is, aki mellettünk áll a kávéautomatánál.

Ha holnap reggel valaki összeesik az irodában, tudjuk-e pontosan, mit kell tenni, merre kell szaladni, és ott lesz-e a készülék? Ha a válasz nem egyértelmű igen, érdemes lépni, mielőtt a valóság kérdez rá helyettünk.

Helyezze az Önt érdeklő termékeket a kosárba, küldje el részünkre az összeállított listát és mi fel fogjuk venni Önnel a kapcsolatot.